Annyiszor hallani manapság azt a bizonyos mondatot, hogy bezzeg
az én koromban… Egyre fiatalabbak szájából csúszik ki és vonatkozik mindenkire,
aki akár egy kevéssel is fiatalabb tőlünk. Mindig is nagy divat volt az új
generációt kevesebbnek tartani a sajátunknál, ám az ellentétek egyre nagyobbak.
Az oka egyszerű, manapság már egészen máshogy nőnek fel a gyermekek, mással
töltik az idejüket, más a trend és a normák sem a régiek. Hogy ez baj-e, abba
nem szeretnék bele menni, afelett viszont nem szabadna elsiklanunk, hogy a régi
játékok igen is jó hatással vannak az emberre.
Nem csak fiatalokra, hanem idősebb korban is! Nem jövök a
brit tudósok tudmájával, de rajtuk kívül mások is hangot adtak már a
szerepjátékok fontosságának. Kezdjük akkor az elején. A gyermekek idejük nagy
részét játékkal töltik, melybe olyannyira bele tudják élni magukat. Ez, még ha
felnőtt fejjel viccesnek is tűnik, igen is segíti őket a fejlődésben. A
probléma ott kezdődik, hogy egy bizonyos kor után már nem érzünk arra
késztetést, hogy valaki más bőrébe bújva, teljes átszellemüléssel játszunk. S
hamarosan eljön az az időszak, hogy egyenesen gyerekesnek tartjuk ezt a
viselkedést.
Pedig a kor nem szabhat határt!
Az ember holtáig tanul, szoktuk mondani, a tanulásba pedig
az is bele tartozik, hogy különböző szituációkra tudjunk reagálni, tudjunk
társalogni, közösségekbe beilleszkedni, stb. S azzal együtt, hogy mi is
változunk, felnövünk, a körülöttünk kialakult helyzetek is módosulnak. Tegyük
fel, az iskolában az osztályban gördülékenyen ment a beilleszkedés, hisz friss
kisiskolásként még elég volt megkérdezni a padtársadat, hogy lesz-e a barátod. Középiskolában
már nem megy ilen könnyen, egy munkahelyről pedig ne is beséljünk. Persze,
vannak olyan emberek, akik alapból könnyen alkalmazkodnak és jól feltalálják
magukat új emberek között, de a legtöbbünkkel nem ez a helyzet. Sok az elvárás
a külvilág felől és sokszor oly annyira meg akarunk nekik felelni, hogy
begörcsölünk és ami még rosszabb, elfelejtjük élvezni az újdonság és a kihívás
örömét.
Szerepjátékkal ez azonban leküzdhető!
Ennek a műfajnak a lényege ugyanis nem más, mint a
germekkori játékoké: légy valaki más! S ha külső szemlélőként éled meg a
pillanatot, nem görcsölsz, hisz nem múlik rajta semmi. Arról nem is beszélve,
hogy egy adott helyzetre reagálnod kell, amely elősegíti az improvizációs
készséget, s egyfajta gyakorlatot szerezhetsz egy hétköznapinak tűnő
társalgásban is. Gondolj csak bele, egy kalandozó mindig örül az új
eseményeknek, hisz ezek segítik hozzá ahhoz, hogy útnak indulhassanak. Minden
kihívással lelkesen néznek szembe, hisz ezekért jár majd a sok jutalom és nem
haboznak ismeretségre szert tenni, mert ha információt vagy más egyéb hasznos
dolgot nem is kapnak, társra még találhatnak. Miért ne működhetne ez így a való
életben is?
Na, nem az a része, hogy útnak indulunk és teljesíthetetlen küldetéseket teljesítünk. Szimplán a lazaság hiányzik sokszor. Az, aki természetéből adódódan nem kezeli jól az új helyzeteket, vagy nem magabiztos, izgulékony, annak is gyógyír, ha gyakorlatot szerez. Erre pedig a szerepjáték alkalmas, s mindemellett szórakoztató. Ki ne akarna úgy fejlődni, hogy közben jól érzi magát? Ha pedig jól érzed magad egy társaságban, az a kapcsolatok ápolását is elősegíti. Ez a műfaj megköveteli, hogy összegyűljenek az emberek, beszélgessenek és önfeledten adják át magukat a karakterüknek.
Ezen felül, hogy javítja a kommunikációs készséget, élénkíti
a fantáziát, a kreativitást és a logikai készséget is fokozza és megelapozza a
szociális életet, jó hatással van az ember közérzetére is. Önbizalmat ad és
kikapcsol. Ezek tükrében a játék
élménye, melynek aktív résztvevője vagy, alakítod és befolyásolod a kimenetelét
nem csak gyermekként segít feldolgozni a körülüttünk lévő világ dolgait. Kezdő
játékosoknál megtapasztalható, hogy a karaktereik olyan egyformák, vagy
legalább is van bennük valami közös. Ez azért van, mert a játékban szeretnénk
kiélni valamit, amit a való világban nem tudunk. Ez sok gyakorlással és az idő
múlásával persze változik, illetve egyre halványul. Profiknál már sokszor csak
maga a játék is elég ahhoz, hogy kiszakadjanak a való világból.
De miért kell mindenáron elrugaszkodni a valóságtól?
A válasz abban rejlik, hogy külső szemlélőként egyszerűbb
átlátni a helyzetet még akkor is, ha alapvetően meg vagy elégedve azzal. Kell
mindenki életébe egy kis kikapcsolódás, mert nagyon könnyű befásulni. S bár
eddig csak a szerepjátékról volt szó, minden kreatív, illetve társasági hobbira
ugyan úgy igazak a fentiek, illetve embere válogatja, hogy kinek mit jelent a
kikapcsolódás. Nem kell csak azért szerepjátszanod, mert azt olvastad, hogy az
jó, keresd meg, mi kapcsol ki téged. És ne feledd, a játék öröme nem a
gyermekek privilégiuma!
